Golyabál

Idén is megszámláltuk a gólyákat…

…azaz a 2009/2010-es tanév ben is megtartottuk a gólyabált, a közös szórakozásnak azt az alkalmát, amelyen az iskola legújabb diákjait, a IX. osztályosokat afféle beavatási szertartás során ünnepélyesen, mégis játékosan soraiba fogadja a “Gábor Áron” Líceum diákközössége. Hagyományos módon, a szervezők a X. osztályosok voltak, akik az alkalom témájául a táncot választották. Erről szóltak a próbatételek, amelyeknek a versenyző kisgólyákat, összesen 6 párt, alávetették, már maga a bevonulásuk is gólyatánccal, a régi hagyományos bálok egykor kedvelt táncával indult.
A jó hangulatú este titka a gondos szervezés , a versenyzők jókedvű felkészülése, a közönség lelkes biztatása és a hangulatos élőzene volt. A próbatételek a versenyzők ügyességét, talpraesettségét, a tánctörténettel kapcsolatos tudását, humorát vették célba. Senki nem ügyetlenkedett, bátran és jókedvűen helytállt mindenki a próbákban. Éppen ezért, és a támogatóknak köszönhetően, mindenki jutalomban és oklevélben részesült, de természetesen vannak győztesek is: a 2009.év gólyakirálya és gólyakirálynője Mihály Tamás és Bencző Kinga lett. A közönségdíjat Gergely Ilona vihette haza.
Gratulálunk a résztvevőknek, a szervezéshez a X. osztályosoknak. Mindenki nyert, aki részt vett az idei gólyabálon, nyert egy jó hangulatú, tartalmas estét!