Osztálykirándulás Mátészalkára a „Határtalanul” program keretében



A Gábor Áron Szakközépiskola XI -es diákjai testvériskolai látogatásra utaztak Mátészalkára, a Gépészeti Szakközépiskolába. A Magyar Kormány Határtalanul programja keretében a szalkai iskola nyert pályázatot, amely fedezte a költségeket.

Reggel 7-kor a B-sekkel bepakoltunk a buszra, majd nekivágtunk a nagy útnak.

Első megállónk Kolozsváron volt, ahol meglátogattuk Mátyás király szülőházát, a Szent Mihály székesegyházat és Mátyás király szobrát.

Mátyás király szülőháza

Szent Mihály székesegyház Mátyás király szobránál


Útközben még párszor megálltunk a benzinkutaknál.

Mátészalkára délután érkeztünk, ahol a fiuk elmentek egy benti uszodába, a lányok pedig városnézéssel töltötték az idejüket.

Másnap tanórákat látogattunk, műhelyeket néztünk meg, valamint megtekintettük a tanulók által készített robotokat, melyekkel országos és nemzetközi versenyeken vesznek részt.









Meglátogattuk a Zeiss lencsegyártó céget, ahol alaposan bemutatták a gyárat és bemutatták a lencse gyártásának folyamatát. Majd következett egy rövid projekt a cég történetéről. Este ismét szabad program volt. Várost néztünk, fagyiztunk és pihentünk.

Csütörtökön délelőtt Kocsordnál tiszteletünket fejeztük ki a székely hadosztály emlékművénél.



Az emlékoszlop felirata: „Erdélyért – A székely hadosztálynak 1918–1919 évben a haza integritásáért vívott dicső harcai és e harcokban elesett, hős székely honvédő katonák kegyeletes emlékezetére.” Az oszlopon egy versfelirat is olvasható: „Elült a harc, világok harca, / De új harc lobban, csak a tietek. / Az ősi földért haltatok, / S a halálban örökké éltek.”

Ezután következett a túristvándi vízimalom.


Ott egy bácsi elmesélte a malom múltját és körbejárhattuk az egész malmot. Tarpán megnéztük a kör alakú szárazmalmot.

Szatmárcsekén meglátogattuk a temetőt , ahol csónak alakú fejfák vannak.



Kölcsey sírjánál elénekeltük a magyar és a székely himnuszt. Itt a Készítettünk közös fényképet majd megismerhettük a temető múltját.

Rövid buszozás után a tákosi református templomot néztük meg.

Délután a Szatmári Bútor kft modern üzemében gyártási folyamatokkal ismerkedtünk.

A szatmári szekérmúzeumnál érdekes népi játékokat próbáltunk ki.












Pénteken reggeli után elindultunk hazafele. Nagykárolyban megnéztük a templomot, melyet

Ilyés Csaba főesperes úr mutatott be. Meglátogattuk a nemrég felújított Kályoiak kastélyát, ahol egy Afrika kiállítást, XIX: századi viaszbábukat.




Este érkeztünk vissza Szentegyházára.

Tankó Beáta XI. A oszt.