A Gábor Áron Líceum diáklapja

Én, te, ő, mi, ti, őK

I. évfolyam 1. szám 1993. november

Hogy miért született ez a diákújság? Az törvényszerű volt, hogy az önkifejezés lehetőségeit kereső, magukat, tehetségüket megmutatni vágyó diákok éltek a diáklap kínálta lehetőséggel. A derékhad az akkori XI. Osztály diákjaiból került ki, és azóta is évről – ever akadt egy maroknyi lelkes csapat, amely azóta is élteti az ÉKet. Szinte minden iskolában indult akkoriban újság, a legtöbb azóta meg is szűnt, mi ma is vagyunk. Tanári irányítással, de magunk írjuk a lapszámok anyagát, amely néha itt – ott borzas, ilyenkor egy kicsit meg kell “fésülni”, de alapból a miénk, diákoké.Megbeszéléseket tartunk, kiosztjuk a feladatokat, ha kell, a megírt anyagot átdolgozzuk, és örülünk az újabb lapszámnak. Kezdettől betartjuk azt a szerkesztői alapelvet, hogy “ollóval nem szerkesztünk”! Ami máshonnan kivágható, ami máshol megjelent, nincs helye az ÉKben.
Ez a lap a miénk, rólunk kell szólnia. Arról kell tudósítania, ami velónk az iskolakapun belül megtörténik, ami bennünket diákokként foglalkoztat.A lap első diák-főszerkesztője, az ötletgazda Ambrus Mónika név-választást indokló szavait ma is érvényesnek tartjuk: “A kezetekben levő papírlap megpróbl iskolai újság lenni, de nem magától.Hiszen egy újság attól újság, hogy van szerkesztősége és van olvasótábora…De ezt az újságot nem profi újságírók írják, sőt nem is tanárok, hanem egy-egy ágrólszakadt nebuló. Amint látjátok, a fejlécen a személyes névmásaink sorakoznak: Én, te, ő, mi, ti, ők. Miért? Mert lapunk rólunk, magunkról,iskolánk életéről akar szólni – neked is. De szólhatsz te is benne hozzánk. Ezeket a szavakat ki-ki tetszése szerint csoportosíthatja, de ha jól megnézitek az ÉK is lehet lapcím.S nem, csupán a rövidség kedvéért, hanem azért is, hogy beÉKelődjék közénk, szóljon diákéletünk nagyobb eseményeiről és mindennapos apróságairól. ÉK legyen, amire szükség van, ami összetart, s aminek hiányát mindenki megérzi, ha nem jelenik meg.ÉK és Ékezet szeretne lenni lapunk az iskola nagy magánhangzóján. A lap a diákoké. Mindenki megszólaltathatja kérését, panaszát, ötleteit benne, függetlenül attól, hogy líceumi diák, szakiskolás vagy éppen posztlicis az illető.”
Az első lapszám megjelenésétől eltelt évek alatt cserélődtek a diák – szerkesztők, de a lap igyekezett megőrizni kialakult arculatát, igyekezett szólni a fontos, érdekes vagy tanulságos eseményekről, ugyanakkor segít/ett kitűnni a kiválóaknak. Ezt a továbbiakban is szeretnénk megtenni.