M

INISTERUL EDUCAŢIEI NAȚIONALE

LICEUL TEHNOLOGIC „GÁBOR ÁRON” VLĂHIȚA



Egy cipősdoboznyi szeretet karácsonyra



Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik. Az akció első éveiben az adakozók száma már elérte a tízezret – de sajnos a rászoruló, karácsonyi ajándékban nem is reménykedő kisgyerekek ennél akkor is, ma is jóval többen vannak.

Idővel a csomagok egyre szebbek lettek: már nem cukrot, lisztet vagy szárazkolbászt csomagoltak piros fényes papírba… a cipősdobozokba igazi gyermek ajándékok kerültek: szerethető plüssállat, írószercsomag, könyv vagy puzzle, baba vagy autó. A szegény sorsú kisgyerekekre gondolók komolyan vették és veszik ma is, hogy

Azt adja, aminek a gyermeke is örülne…”.

Időközben számos munkahely, iskola is bekapcsolódott az akcióba. És, hogy kik kapják az ajándékokat? Nagycsaládban élő vagy éppen árva, csonka családban nevelkedő, a karácsony különlegességéről alig tudó gyermekek.”

A kis történetet megismerve, már a 2016/ 2017-es tanévben iskolánk Diáktanácsa csatlakozott a szentegyházi Édesanyák által szervezett „Egy cipősdoboznyi szeretet karácsonyra” elnevezésű akcióhoz. A 2017/2018- as tanévben, is fontosnak éreztük eme nemes célért dolgozni.

Iskolánk fontos célja a gyermekek társadalomba való beilleszkedésének elősegítése. Számunkra, nevelőknek fontos megismertetni a gyermekekkel az irgalmasság üzenetét: az éhezőknek ételt adni, a szomjazóknak italt adni, a szegényeket ruházni. Fontosnak érezzük az empátia, a tolerancia kis korban való fejlesztését, mely hozzá segít bennünket egy szerető, gondoskodó, felelősséget vállalni nem félő közösség kialakulásához. A cipősdoboz akció keretén belül a gyermekek megtapasztalhatták az ajándékozás, az adni jó örömét, megtanulták elfogadni egymást valamint elfogadni megbecsülni saját értékeiket, életkörülményeiket.

Iskolánk diákjai és pedagógusai, összesen 65 csomagot ajándékoztak a rászorulóknak. Ezúton szeretnénk megköszönni a gyerekeknek és szüleiknek, a pedagógusoknak a szép ajándékokat.



Köszönet az adományozóknak:

Pedagógusok: András Izabella

Bartha Éva

Csergő Ildikó

Elekes Ibolya

Fazakas Izabella

Hatos Tímea

Jimon Florentina

Lőrincz Erika – 2 doboz

Miklós Csilla

Sándor Tünde

Simó Mária Angella

Tókos Szabolcs – 4 doboz

Vitus Kinga

Tanulók: Illyés Szabolcs VIII. A – 2 doboz

Gál Barbara VII.A – 3 doboz

András Enikő VII. B

Gothárd Krisztina VI.A

Tankó Viktória VI. A

Lőrincz Renáta VI.A

György Tamara VI.A

Mihály Bence VI.B

Pál Zoltán VI.B

Tamás Nóra Abigél V. A – 2 doboz

Kádár Hanna V.A

Sándor Tünde V.A

András Boglárka V.A

Bálint Anita V.A – 2 doboz

Illyés Réka V.B – 2 doboz

Pető Kata V.B

László Zsolt IV.A

Bíró Zoltán IV.A

Vaszi Beáta IV.A

Égei Boglárka IV.A

Tókos Krisztián Lajos IV.A

Hatos Katalin IV.B

Hatos Péter III. A

Fazakas Ágnes III.A

Boldizsár Noémi III.A

Fülöp József III.A

Lázár Emőke Nóra III.A

Nagy Boglárka III.B

Benedek Andrea III.B

Bencze Mátyás I.B

IX. A osztály tanulói – 3 doboz

Péter Mónika X. A. – 2 doboz

Miklós Ildikó XI. A

Pál Mária XI. A

Lőrincz Renáta XI. B

Sinka Ambrus XI.B

Boldizsár Barna XI.B

Simó Anita XI. B

XII. B osztály tanulói és osztályfőnökük Theil Emilia


Bízunk benne, hogy mindannyiunk lelke gazdagodott ezzel a csodálatos élménnyel.


Miklós Csilla pszichológus

iskolai tanácsadó